Matolcsy György egy május 12-én kelt levélben tájékoztatta álláspontjáról a Bankszövetséget - írta a Reuters. A hírügynökséghez eljutott levél szerint a kormány azt is el kívánja érni, hogy a bankok 2013-ban és 2014-ben is fizessenek különadót. Ennek mértéke a jelenlegi különadó 50 százaléka volna.
A miniszteri levélből az is kiderül, hogy a kormány szigorú feltételekhez kötné a kilakoltatási és árverezési moratórium feloldását.
A Reuters beszámolójának megjelenése után az eurót 269,70 forinton jegyezték, a forint így nyolcheti mélypontra gyengült. A hír megjelenése előtt 268,60 forint körül volt egy euró a nemzetközi devizapiacon.
MTI, Privátbankár
Matolcsy György egy hete azt írta a Bankszövetségnek, hogy az euró árfolyamát 250, a frankét pedig 160 forinton rögzítsék - a Reuters megszerezte a levelet, a forint gyengül
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




