Medvegyev jó kapcsolatot akar az USA-val
A megválasztott orosz elnök erről akkor beszélt, amikor Moszkvában fogadta Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert és Robert Gates-t, a washingtoni védelmi tárca vezetőjét.
A két amerikai politikus azért érkezett Moszkvába, hogy orosz partnerekkel elsősorban az amerikai rakétapajzs európai telepítési terveiről tárgyaljon.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a hétfői találkozón elmondta, hogy Washington Medvegyev hivatalba lépését követően az együttműködés folytatására számít. Hozzátette, hogy a Vlagyimir Putyin elnökkel tartandó találkozón olyan kérdéseket szándékozik megvitatni, amelyek aggodalomra adnak okot, illetve amelyekben nézeteltérés van, de olyanokat is, amelyekben egyezik a két ország álláspontja.
Robert Gates azt hangsúlyozta, hogy erősíteni kell az egyetértést ott, ahol ez már megvan, ahol pedig még nézeteltérés mutatkozik, ott keresni kell a közös nevezőt.
A két amerikai politikus tárgyalásai előtt az orosz külügyminisztériumban azt hangsúlyozták, hogy a stratégiai stabilitásról, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására kidolgozott közös orosz-amerikai kezdeményezésről, a terrorizmus elleni harcról, valamint a nemzetközi és a regionális biztonság kérdéseiről is szó lesz.
Medvegyev csak "kamuelnök"?
Bizakodó a világ az új orosz elnökkel kapcsolatban
Mindenki örül Medvegyevnek
Rekordszavazatot zsebelt be Putyin utóda
MTI