Még 3 fölött a német infláció, de van remény
Az EU-szabvány szerint számolva is 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak márciusban, és 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban. A március végén kiadott előzetes becslés csak 3,2 százalékra szólt. Februárban és előtte januárban 2,9-2,9 százalékos, decemberben 3,1 százalékos volt, előtte novemberben 3,3 százalékra, a tavalyi csúcsra emelkedett a tizenkét havi infláció EU-szabvány szerint számolva.
Tavaly évi átlagban 2,3 százalékos - 1994 óta a leggyorsabb - volt az infláció Németországban, szintén EU-szabvány szerint számolva.
A német hangulatmutatók azt jelzik, hogy a "nem elsőrendű válság" és az idén várható gazdasági lassulás miatt van ugyan borúlátás, de a legnagyobb ijedtség már elmúlt. A várakozások az egy évvel korábbi reményekhez képest jóval alacsonyabb szinteken stabilizálódtak, illetve kissé javulnak, abból a felismerésből, hogy a helyzet egyelőre nem is olyan rossz, mint korábban gondolták.
Átmeneti volt a német jókedv
Imádják Angela Merkelt
MTI