Beragadt az inflációnk?
Kétezer alatt megúszható egy átlagos bevásárlás
KSH: csökkent a kiskereskedelmi forgalom
A felkeresett 3 hipermarket átlagában a kiválasztott 30 termékből összeállított kosár ugyanis egyetlen hónap leforgása alatt 785 forinttal, azaz 5,6 százalékkal drágult, ez pedig 14 710 forintos átlagos kosárértéket jelent. Az emelkedés mértéke Kosarunk történetében mind összegszerűen, mind százalékosan a legnagyobb felfelé való elmozdulást jelenti. Kiinduló, februári értékünkhöz képest a plusz ezzel 14,9 százalékra, azaz 1 905 forintra növekedett. Csak emlékeztetőül, év elején még csak 12 804 forintot kellett volna fizetéskor a kasszánál hagynunk.
Múlt hónaphoz képest egyedül a banán lett szerintünk lényegesen (10 százalékot meghaladó mértékben) olcsóbb, viszont cserébe 7 terméknél is 10 százaléknál nagyobb arányú drágulást regisztráltunk. Ezek közül legjobban az alma, a burgonya és a párizsi drágult, ezekért negyedével kellett volna jobban a zsebünkbe nyúlni.
A Központi Statisztikai Hivatal holnap teszi közzé az infláció októberi alakulását. A fogyasztói árak szeptemberben 0,7 százalékkal nőttek augusztushoz képest, és 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az év első kilenc hónapjában 8,3 százalékkal emelkedtek az árak. Részletek... |
Az egyes áruházak árait vizsgálva az első helyet ezúttal is a Cora szerezte meg, mely így már szeptember óta tanyázik az élen. A törökbálinti áruházban 14 436 forintba került volna a nagybevásárlás, ami tetemes, 8,3 százalékos növekedést jelent. A jelentős plusz miatt alaposan felzárkózott mögé a másik francia, az Auchan, ahol a számla végösszege 14 532 forintra rúgott volna, ez is 5,1 százalékos drágulást takar.
A két éllovas fej-fej melletti küzdelméből a Tesco jött ki a legjobban: itt ugyanis a versenytársakhoz képest csak arasztoltak felfelé az árak: a 3,7 százalékos plusz 15 161 forintos kosárértéket és némi ünnepelni valót jelent a brit láncnak. A Tesco és a mindenkori első helyezett közötti differencia még sosem volt ilyen alacsony: a Tesco hátránya már csak 725 forint, azaz 4,8 százalék.
Hogy számoltunk? Kosaras módszertan |
Csoki, só, paradicsomlé - kattintson a havi legolcsóbbakért!
További fejezetek a Kosaras naplójából:
Szélessávú étlap - nagy net teszt
E-jeles elemek: félelmet kelt e rengeteg
Erkölcstelen rendszámok: van, amit még pénzért sem kaphat meg
Szex, pénz, zsarolás, terror - csokiba mártva
Repdeső ajánlatok: nem mindegy, hol foglal
( 1 ) | ( 2 ) | következő >> |