Még igényelhető a tejtermelők különleges támogatása
A tejtermelők különleges támogatása még június 9-ig igényelhető - közölte a Magyar Agrárkamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Ezt a támogatást azok kérhetik, akik legalább egy hektár, egységes területalapú támogatásban részesülő termőfölddel rendelkeznek, nyilvántartott és igazolt tejtermelést folytatnak, emellett a gazdaságuk olyan területen van, amely gazdasági szempontból sérülékeny vagy környezeti szempontból érzékeny.
Az idei különleges hátrányok kezelését szolgáló támogatás eredeti határideje május 16. volt, de az azt követő 25 napig június 9-ig igényelhető - hívja fel az érintettek figyelmét az agrárkamara. Megjegyzi: ebben az esetben a megállapított támogatási összeg munkanaponként 1 százalékkal csökken.
A tejtermelőket sújtó különleges hátrányokat az Európai Unió támogatással igyekszik enyhíteni, erre a célra 2010-ben 46 millió eurót - azaz 12-13 milliárd forintot - engedélyezett. Az idén az esedékes területalapú támogatás (SAPS) keretösszeg maximum 3,5 százalékát Magyarország továbbra is erre a támogatásra fordíthatja.
A beszállítási, illetve közvetlen értékesítési tejkvótával rendelkező tejtermelők a saját gazdaságukban a 2010-2011-es kvótaévben megtermelt és értékesített tej után jogosultak erre a támogatásra.
Azok a tejtermelő gazdák kaphatnak támogatást, akiknek szarvasmarha-állománya szerepel a nyilvántartási rendszerben, telephelyük gazdasági szempontból sérülékeny vagy környezeti szempontból érzékeny területen fekszik, és rendelkeznek minimum 1 hektár területalapú támogatásra (SAPS) jogosult területtel. A támogatást legkésőbb 2012. június 30-ig fogják kifizetni - tartalmazza a Magyar Agrárkamara közleménye.
MTI
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




