Még két hónap Zuschlagnak - Deutsch-Fürt is kihallgatták?
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság szeptember 21-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Zuschlag Jánost. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét - társaival együtt - a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja, társadalmi szervezetek költségvetési támogatásainak szabálytalan felhasználása miatt. A Szegedi Városi Bíróság október 19-én, az ügyészségi indítvánnyal egyező végzésével Zuschlag János gyanúsított előzetes letartóztatását 2008. január 21-ig meghosszabbította, amit az ügyészség indítványára a szegedi nyomozási bíró most március 21-éig ismét meghosszabbított. A végzés nem jogerős.
A Zuschlag-ügy 14 gyanúsítottja közül három előzetes letartóztatásban van. A megyei főügyészhelyettes korábban azt mondta a távirati irodának, hogy a nyomozás az ügyben az előzetes tervek szerint február közepéig befejeződik.
Szabó Ferenc nem cáfolta az MTI információját, amely szerint a nyomozók ma tanúként kihallgatták az ügyben Deutsch-Für Tamást, a Fidesz elnökének kabinetfőnökét is.
Gyurcsány: a politika nem szépségverseny
Fidesz: leleplező felvétel MSZP-s politikusról?
"Egy csaló próbálja hírbe hozni politikusainkat"
MTI