Még nem nyílt ki az ejtőernyő a tőzsdén
A kedvezőtlen gazdasági kilátások hatására a hétfői 2,24 százalékos csökkenés után további esés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén. Németh Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese nem vár javulást, sőt, további esésre számít. A szakértő szerint a kormányoknak sürgősen deficitet kell csökkenteniük, ami növekedési áldozatokkal jár, a befektetők pedig a profitban érdekeltek. A profitok maximumon vannak, innen már nehéz az emelkedés - tette hozzá.
A Richter 68 százalékos profitcsökkenése nem befolyásolja az árfolyamot a szakember szerint. Németh Sándor azt mondta, nem egy negyedév adatai, hanem a kilátások befolyásolják a befektetőket, márpedig a gyógyszerkasszában további megszorításokra lehet számítani.
Somi András, a KBC Securities elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy kedden reggel a határidős indexek alapján eséssel nyithatnak a meghatározó piacok.
A nemzetközi befektetői hangulatot a kedvezőtlen gazdasági kilátások határozzák meg: nem került le a napirendről az Egyesült Államok adósosztályzatának leminősítése, a hétfőn publikált amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) júliusi feldolgozóipari beszerzési indexe pedig az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent és kétéves mélyponton van. Mindezek hatására hétfőn pánikhangulat uralkodott el a piacokon.
***
A BUX a várakozásoknak megfelelően 124,90 pontos csökkenéssel, 21.008,12 ponton nyitott. A hétfői záró értékéhez képest 0,59 százalékkal gyengült.
MTI, Privátbankár
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




