Megcsapta a válság szele a svájci nagyágyút
Az adózott eredmény 2006-ban még 98 százalékkal dagadt az előző évhez képest. A tavalyi év is jól sikerülhetett volna - bár bevétel és a térítések aránya eleve kissé rosszabbul alakult, mint 2006-ban, ennek ellenére a nem életbiztosításokban az üzemi eredmény 5,8 milliárd svájci frankos rekordra emelkedett -, csakhogy a cégnél már ősszel közölték: néhány befektetésük nem fizetővé vált a "nem elsőrendű válság" keretében. Utána novemberben az egész, nem elsőrendű jelzálogkölcsönökkel támogatott értékpapír-portfóliójukat kénytelenek voltak leértékelni az eredeti érték 62 százalékra, 3,6 milliárd svájci frankra.
Közölték, hogy felülvizsgálják a kockázatkezelési eljárást a cégen belül. Közölték azt is, hogy könnyítésül eladják a belga és a holland részlegüket 2,51 milliárd svájci frankért.
A cég a "nem elsőrendű válság" kibontakozása előtt azt jósolta, hogy az egy részvényre jutó eredmény tavaly 10 százalékkal lesz nagyobb a 2006-osnál, ezzel szemben 11 százalékkal csökkent. Tavaly a biztosításokban a díjbevétel 2 százalékkal 18,999 milliárd svájci frankra emelkedett 18,541 milliárdról. Az élet- és egészségbiztosítási üzletág bevétele 15 százalékkal 12,665 milliárd svájci frankra, a pénzügyi szolgáltatásoké 4 százalékkal 7,332 milliárdra gyarapodott. A nem életbiztosításokban a térítések és az üzemi költségek aránya a bevételhez képest (combined ratio) 90,2 százalékra romlott a 2006-os 90,5 százalékról.
A Swiss Re a vártnál gyengébb eredmény tőzsdei hatását az osztalék növelésével és emelt részvény-visszavásárlási programmal igyekszik ellensúlyozni.
Bank-biztosítás a takarékszövetkezeteknél is
Az élet mindig drága - jön fel az Aviva
Kaszálnak a biztosítók
MTI