Megküzdöttek az erősebb forintért
A kereskedők a nap egészére jellemző trendként írták le az erősödést: kora reggel még előfordultak 265 forint feletti üzletek is, délelőtt már 265 forint alatt születtek a kötések, igazán komoly ellenállás azután már csak 264 forint alatt volt érzékelhető. Ezen az árfolyamszinten - a kereskedők megfogalmazása szerint - már küzdelem bontakozott ki eladók és vevők között. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a csütörtöki kereskedés forgalma alacsonyabb volt az átlagosnál, és összességében meglehetősen unalmas volt.
A forint délutáni árfolyama azt jelenti, hogy a magyar deviza 6,53 százalékra került a beavatkozási sáv közepétől, néhány napos gyengülés után 76 bázisponttal erősödött.
A dollárral szemben is javult a forint. A dollár árfolyama csütörtökön délután 179,00/10 forint lett a reggeli 179,80/90, illetve a szerdai 181,50/60 forint után. Az ismét 180 forint alatti jegyzés egyik jelentős oka, hogy a szerdán még 1,4615-ös euró/dollár árfolyam jelenleg már 1,4745.
Csendes napot hagytak maguk mögött a bankközi forintpiac szereplői is: délelőtt, dél körül 7,40/60 százalékos szinten alakult az O/N kamatszint, délután - jelezve, hogy viszonylag jelentős mennyiségű szabad pénz van a piacon - 7,30/50 százalék lett a jellemző. A hosszabb távú hozamok nem vagy alig mozdulnak: a befektetők az MNB hétfői kamatdöntését várják.
Ez a várakozás határozta meg az állampapírok másodpiacát is. A kereskedők szerint "nem sok történt" a csütörtöki kereskedés során. Még az éves diszkont kincstárjegy relatív magas, 8,23 százalékos átlaghozama sem váltott ki különösebb izgalmat - tekintettel arra, hogy sokan még ennél is magasabb értékre számítottak.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI