1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az agrártárca javítani kívánja az állattartók helyzetét, mert az állattenyésztés helyzete - főként a baromfi- és a sertéságazaté - kritikus - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Az agrártárca javítani kívánja az állattartók helyzetét, mert az állattenyésztés helyzete - főként a baromfi- és a sertéságazaté - kritikus - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén, ahol az állattenyésztés helyzetét javítandó intézkedésekről számolt be.

Gráf József rámutatott: az állattenyésztők helyzetét az agrárkormányzat nem tudja megoldani a termelők közreműködése nélkül, mivel az ágazati válság már hosszú idő óta fennáll, és jelenleg a nemzetközi piaci helyzet is súlyosbítja. Ismertette: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium programot állított össze, amely lehetővé teszi az állattartók számára, hogy biztosítsák túlélésüket.

Az intézkedések között szerepel az állatjóléti feltételeknek való megfelelésből adódó többletköltségek támogatása. Erre a baromfiágazat négymilliárd, a sertéságazat pedig hatmilliárd forint támogatást kap. Az állatjóléti támogatások kifizetése mindig a jogosultsági évet követő évben volt lehetséges, ám a múlt évben a túlélés biztosítása érdekében az agrártárca a január-április időszakra járó összeget még az évben kifizette. Ez négymilliárd forintot tett ki.

Az állategészségügyi költségek csökkentésére mintegy ötmilliárd forintos költségvetési forrás áll rendelkezésre. Segítséget jelent a gazdák számára az is, hogy az FVM ingyenessé tette az úgynevezett berakodást, amely eddig költségtérítéses volt.

Az állattartók takarmányszükségletének biztosítása érdekében a megvásárolt és közraktárban elhelyezett takarmány után az állattenyésztők úgynevezett  de minimis támogatásban részesülhetnek. A takarmányszükséglet biztosítását szolgálja az is, hogy minimum 300 ezer tonna kukorica megvásárlásához kedvezményes úton juthatnak hozzá az állattartók. Azaz négy hónapos részletfizetéssel vásárolhatnak takarmányt két hónapos türelmi idővel. Ennek finanszírozására mintegy kétmilliárd forintos forrás áll rendelkezésre.

Az állattartáshoz kapcsolódó úgynevezett előfinanszírozási költségek részbeni átvállalására egymilliárd forintos forrást lehet fordítani.

A kormány szerdai ülésén fogadta el azt a hitelkonstrukciót, amely az állattartók helyzetének további javítását teszi lehetővé. Az Új Magyarország Agrár Forgóeszköz Hitelkonstrukció keretében mintegy 20 milliárd forint hitel áll az állattartók rendelkezésére. A hitel összege legalább egymillió, legfeljebb 200 millió forint lehet. A hitel futamideje legfeljebb öt év, ezen belül legfeljebb kétéves türelmi idő után kell megkezdeni a kölcsön törlesztését. Az állattartók költségeinek csökkentéséhez járul hozzá az a támogatás, amelyet kétmilliárd forint összegben vehetnek igénybe az állattenyésztők az állati hullamegsemmisítés finanszírozásához.

Emellett az állattartók a 2007. évi adóelőleg-fizetés átütemezését is kérhetik. Az úgynevezett tenyésztésszervezési feladatok támogatására 780 millió forint áll rendelkezésre.

A képviselők pártállástól függetlenül a miniszter beszámolóját tárgyszerűnek minősítették. Emellett azonban több kérdést is felvetettek, amelynek megoldásában Gráf József segítségét kérték. Így egyebek mellett szeretnék, ha a falvakban rendezett körülmények között lehetne állatot tartani, mivel most sok faluban megtiltják az állattartást. Többen is jelezték, hogy a vágás utáni minősítés a sertéstenyésztésben jelenleg értelmetlen. Ezt a miniszter szerint esetleg felül lehet vizsgálni.

Gráf József tájékoztatta a képviselőket arról, hogy az agrárkormányzat szeretné elérni, hogy minden kulcsfontosságú mezőgazdasági területen legyen legalább egy meghatározó termelői tulajdonban lévő élelmiszeripari vállalkozás, amely jelentős piaci szereplő. Példaként említette a székesfehérvári Parlamatot, amely alföldi tejtermelők közösségének kezébe került. Arra a felvetésre, hogy a boltok polcain kevés lenne a magyar áru, a miniszter úgy válaszolt, hogy ez nem bizonyítható, ám jelezte, hogy a kereskedőláncokat a tárca ösztönözni kívánja, hogy minél több magyar árut tartsanak üzleteikben.
 
Agrárium: húsz EU ország beintett a WTO-nak
EU- pénzek: a román gazda magának termel
Dupla támogatást kapnak a Hajdú-BÉT-esek
Elkezdték kifizetni a területalapú támogatásokat

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG