Megtáltosodott a Videoton
Sinkó Ottó az árbevétel nagyságát nem kívánta számszerűsíteni, de a vállalkozás elnök-vezérigazgatója, Széles Gábor 2006. év végi tájékoztatása szerint a Videoton akkori forgalma csaknem százmilliárd forint, nyeresége pedig nyolcmilliárd forint volt.
A tizenhét nagyobb és néhány kisebb tagvállalatot magában foglaló, mintegy nyolcezer dolgozót foglalkoztató cégcsoportnak tavaly "néhány százalékkal" sikerült növelnie a nyereségét is - közölte a vezérigazgató. Sinkó Ottó tájékoztatása szerint az árbevétel 70-80 százaléka az alkatrészgyártásból- és szerelésből, valamint a gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokból származott.
A vállalkozás tevékenységén belül a legnagyobb hányadot az autóelektronika teszi ki, de jelentősen nőtt a háztartási elektronikai termékek és alkatrészek előállítása, valamint emelkedett a szolgáltatások, s a mérnöki tevékenységet magában foglaló munka aránya is.
A cégcsoport termékeinek, szolgáltatásainak mintegy 80 százalékát külföldön használják fel. Mivel tavaly üzleti partnerei a cégcsoport privatizálása óta először - főként a háztartási elektronika területén - már termékfejlesztést is "követeltek" a Videotontól, az idei év legnagyobb kihívásaként, ennek is meg akar felelni a vállalkozás - hangsúlyozta Sinkó Ottó.
Mint mondta, nem Videoton márkájú, hanem multinacionális, globális termékek fejlesztését várják a cégcsoporttól. A feladat megvalósításához a Videotonban megvannak az "alapképességek" és biztosított a megfelelő szervezet is, de ez a fajta nagy volumenű termékfejlesztés eddig hiányzott a cég palettájáról.
Demjáné a trón
Széles médiavállalkozásairól: középen senki nincs
Ikarus-csata: Széles bepereli a Népszabadságot
MTI