Megtiltja a kormány, hogy új bírósági vezetőket nevezzenek ki
Várhatóan nem tudja majd kinevezni a Fővárosi Bíróság új elnökét Baka András főbíró, miután a Fidesz által pénteken beterjesztett törvényjavaslat értelmében a megüresedő vagy már megüresedett bírósági vezetői tisztségek betöltését 2012. január 1-jéig, azaz az új alkotmány hatályba lépéséig megtiltanák - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
A lap emlékeztetett: Gatter László, a Fővárosi Bíróság előző elnöke december 31-ével mondott le. A posztra kiírt első pályázat sikertelen volt, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a három közül egyik jelentkezőt sem támogatta. Baka András ezután hirdette meg a bírósági vezető tisztséget, a pályázat határideje pénteken járt le.
A napilap úgy tudja: június 6-ra hívták össze a budapesti összbírói értekezletet, amelyen az OIT elnöke véleményt kíván kérni a pályázók személyéről.
MTI, Magyar Nemzet
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




