Megvan a két ombudsmanjelölt
Sólyom László elmondta: amikor szerdán a parlamenti pártok frakcióvezetői megkapták a meghívót, egyben megkapták a jelöltek nevét is. Hozzátette: reméli, hogy az országgyűlés érdemben meghallgatja a két ombudsmanjelöltet. Ennek a találkozónak az az értelme, hogy a jelöltek személyesen is találkozhassanak a pártok frakcióvezetőivel, és bemutatkozhassanak - mondta az államfő.
A köztársasági elnök Bogdányiné Mészáros Ágnesről elmondta: környezetvédelmi szakjogászi képesítése van, hosszú időn keresztül a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség jogászaként dolgozott, később a vezetőjeként. Most egyéni ügyvédként tevékenykedik.
Hozzátette: az ügyvédnő az első olyan felügyelőségvezető volt, aki együttműködést épített ki a környezetvédő civil szervezetekkel. "Őt a zöld körökben jól ismerik és támogatják" - mondta Sólyom László.
A köztársasági elnök Tóth Gábor Attiláról azt mondta: fiatal kora ellenére a legjobb magyar alkotmányjogászok egyike. Kiemelkedő elméleti munkásság áll mögötte, egyik szerzője az Emberi jogok kézikönyvének és már több mint tíz éve az Alkotmánybíróság tanácsadója.
A parlamenti pártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz), Karsai Péter (MDF), Kóka János (SZDSZ), és Semjén Zsolt (KDNP) képviselte a Sándor-palotában.
Az államfőnek azért kellett újra jelölteket állítania, mert február 25-én az országgyűlés nem választotta meg sem a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Fülöp Sándort, sem pedig az adatvédelmi biztosnak jelölt Zombor Ferencet. Ez volt a második alkalom, hogy a Ház elutasította a köztársasági elnök jelöltjeit erre a két posztra, hiszen a tisztségek előző várományosait, Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát decemberben szintén leszavazta a parlament.
Az országgyűlési biztosokat a köztársasági elnök jelölése alapján az országgyűlés választja kétharmados többséggel, hatéves időtartamra.
Sólyom László a február 25-ei parlamenti szavazás után három nappal találkozott a frakcióvezetőkkel, akikkel közölte: a jövőben sem változtat az ombudsmanok jelölési eljárásán és nem kíván a pártokkal előzetesen egyeztetni a kérdésről.
Új vezető az ombudsmani hivatal élén
Az ombudsmanjelöltek állnak elébe
MTI