1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Kovács Gyula menesztését kezdeményezte a tulajdonos pécsi önkormányzat közgyűlése.

A baloldali liberális többségű testület határozatát követően Kovács Gyula munkaviszonyának megszüntetéséről a manufaktúra közgyűlése következő ülésén rendelkezik. A vezetőt nyolc hónap felmondási idővel és két havi végkielégítéssel bocsátják el.

Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere a döntést azzal indokolta, hogy Kovács Gyulával "személy szerint semmi gondjuk" nincs, szeretnék megteremteni azonban a lehetőségét annak, hogy pályáztatást követően egy új vezető láthassa el a cég előtt álló, megnövekedett feladatokat.

A politikus elmondta: a manufaktúra 2006-ban és 2007-ben sem teljesítette az üzleti tervben vállalt kötelezettségeit. A cég vezetése tavaly például 320 millió forint nyereséget határozott meg célul, ehelyett 180 millió forintos veszteséggel zárta az évet.

Hozzátette: az önkormányzat közgyűlése tavaly decemberben döntött arról, hogy 700 millió forintot fordít a cég korábbi, 1,5 milliárd forint adósságainak csökkentésére. Erre azért volt szükség, hogy a gyár ne kerüljön ismét az állam tulajdonába, és elháruljanak az akadályok a manufaktúra területére tervezett Zsolnay kulturális negyed megvalósítása elől.

Páva Zsolt, az ellenzéki Fidesz-frakció vezetője a vezető menesztését diktatórikusnak nevezte. Érthetetlennek tartja, hogy bár Kovács Gyula munkájával kapcsolatban eddig semmilyen hivatalos kifogás nem merült fel, mégis előkészítés és figyelmeztetés nélkül kirúgják az állásából. Így szerinte csak találgatni lehet, miért.

Kovács Gyula 2000 óta állt a nagy múltú, jelenleg mintegy 300 embert foglalkoztató és évente több mint 300 tonna készterméket előállító manufaktúra élén, amely állami kézből 2006-ban került a pécsi önkormányzat tulajdonába.

A vezérigazgató a veszteségek okaként korábban a világ porcelánpiacára jellemző visszaesést, az olcsó tömegtermékek térhódítását, s egyebek mellett a pécsi manufaktúra magas energiaköltségeit említette, amelyek miatt a vállalat a termékeit az eladási árhoz viszonyítva aránytalanul nagy ráfordítással tudja csak előállítani.

A manufaktúra az utóbbi években nemcsak termékei, hanem az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kapcsán is időnként a közvélemény érdeklődésének középpontjába került. A program egyik kulcsprojektje a Zsolnay kulturális negyed, melynek úgy csinálnak helyet, hogy a termelést ezért a gyár keleti csücskébe költöztetik, ennek előkészítése a napokban kezdődött.

Elvitték a kis Hollóházit
Zsolnay lesz a Hollóházi: nagy porcelán-fúzió
Porcelánkartell a láthatáron

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG