Merkel szerint nem az euróval van gond, hanem a versenyképességgel
A gondok egyes államokkal és adósságukkal van, és az euróövezeti adósságválság forrása a versenyképességi problémák. Túlságosan különbözik az egyes euróövezeti államok versenyképessége, és bizonyos esetekben túl alacsony - tette hozzá. A kancellár szerint ennek leküzdéséhez javítani kell a versenyképességen és ehhez a költségvetési fegyelmet a törekvések középpontjába kell állítani. "Ne köntörfalazzunk: a közös valutánk léte megköveteli, hogy csökkenjenek a versenyképességi különbségek" - mondta Angela Merkel.
A német kormányfő beszédében dicsérte Christine Lagarde francia pénzügyminisztert, akit több európai állam is támogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói pozíciójára beadott pályázatában. Ugyanakkor elmondta: hosszabb távon meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy az IMF élére mindig európai ember kerül. Merkel úgy fogalmazott: Lagarde pénzügyminiszteri tevékenységét tekintve világszerte kiváló hírnévnek örvend és sok tekintetben az ideális megtestesítője a gazdasági és politikai tapasztalatnak. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a fejlődő országok objektív és elfogulatlan módon közelítik meg Lagarde jelentkezését.
MTI
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




