.jpg)
Nyáry Krisztián a 4-es metró projektmenedzsmentjének megerősítésével foglalkozó előterjesztés kapcsán közölte, hogy elsődlegesen azokkal az emberekkel erősítenék meg a szervezetet, akik eddig a 2-es metró felújításával foglalkoztak. Az MTI információi szerint Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes az általa jegyzett előterjesztésben mintegy 60 fős bővítést szorgalmaz a projektszervezetnél.
Újra nincs pénz, így használt buszt vesz a BKV |
Megjegyezte, hogy a kötbér kérdése először szeptemberben lenne aktuális, amikor a Fővám térhez ér a fúrópajzs. Elmondta azt is, hogy a fővárosnál tanulmányozzák a 4-es metró európai uniós támogatásához szükséges pályázati kiírást, amit december 21-én kaptak meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. A pályázati rész pontosítása után dönt majd a Fővárosi Közgyűlés az uniós támogatási pályázatról.
Demszky Gábor főpolgármester a közgyűlés december 20-ai ülésén jelentette be, hogy a Hídépítő Zrt. a vállalt 140 helyett csak 200 hét alatt, több mint egy év késéssel tudná befejezni a Fővám téri metrómegállót.
Lakos Imre (SZDSZ), a közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke leszögezte, hogy a Hídépítő Zrt. a jelenleg is érvényes szerződésének megfelelően végzi a dolgát a Fővám térnél. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy politikai döntést hozzanak, a metróépítéssel összefüggésben szükség van egy átfogó szakmai elemzésre a szakértőktől. Mint mondta, a BKV projektszervezetétől, az Eurometró Kft-től és a főváros metróbiztosától olyan szakértői elemzésre van szükség, ami a finanszírozástól kezdve minden kérdést érint a 4-es metróval összefüggésben.
Csigatempó: napi 12 millióval hízik a metróbukta
Elbukott a kormányzati negyed? Erről pletykálnak
Para van: kiszáll a Hídépítő a 4-es metróból?
Varázspálcát Budapestnek?
A 4-es metró elhagyta az 500 milliárdos megállót
MTI