.jpg)
A kétezer fős mintán végzett felmérés szerint a megkérdezettek 83 százaléka fontosnak, nagyon fontosnak tartja a 4-es metró építését, amit az ellenzékre szavazók 77 százaléka is támogatott.
A pártpreferenciákat vizsgálva a felmérés megállapította, hogy a fővárosban a Fidesz-MSZP támogatottsága (41-40 százalék) nagyjából azonos, az SZDSZ-é pedig az országos átlagnál lényegesen magasabb, 8 százalék volt.
Demszky Gábor hangsúlyozta, hogy a felmérés alapján a budapestiek a városüzemeltetés feladatkörébe tartozó problémákat tekintik a legfontosabbnak. Hozzátette: a kutatást jól hasznosíthatja majd politikustársa a szakbizottsági munkájában. A főpolgármester leszögezte, hogy Lakos Imrét olyannak ismeri, mint aki munkája során nagyon gyakran vállal konfliktusokat. Ezeket azonban az általa a főváros szempontjából fontosnak tartott ügyekért vállalja.
Demszky Gábor rámutatott, hogy ha most tartanának önkormányzati választást, akkor még jobban alakulna a kormánypártok támogatottsága. Mint mondta, ennek ellenére nincs okuk arra, hogy elégedetten hátradőljenek, de arra sem, hogy elbizonytalanodjanak.
A városvezető a 4-es metróval kapcsolatos felmérési megállapításokat az egyik leglényegesebbnek tartotta. Úgy vélte, mivel kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt igen jelentős a beruházás támogatottsága, ezért olyan módon tudják azt folytatni, hogy a budapestiek jelentős többségét, szimpátiáját bírják. Az összes probléma megoldásában ez a rokonszenv kísér, támogat bennünket - jegyezte meg.
Lakos Imre a kutatást részletezve meglepetésének adott hangot néhány eredmény miatt. Szerinte a közvéleménynek a politikusokétól néhol eltérő álláspontja "egy kicsit józanabb gondolkodás felé terelheti" a döntéshozókat. A meglepetések közt említette, hogy az emberek a költségvetési támogatásban részesítendő célok végére sorolták a kulturális ügyeket. Ezek pedig egy világváros számára nélkülözhetetlenek - mondta. A múlt évben zajló beruházások közül a megkérdezettek az M0-ás építését tartották a legfontosabbnak. Ezt követték az útfelújítások, a 4-es metró építése és a 2-es metró korszerűsítése. A sort az elnök számára ugyancsak meglepő módon a kerékpárutak és a csepeli szennyvíztisztító építése, valamint a Combino-villamosok vásárlása zárta.
A következő évekre tervezett fejlesztések közül szintén a közlekedési jellegűeket, az út-híd felújítást, a metróépítést és a kórházfelújítást sorolták az élmezőnybe az emberek, a kulturális, turisztikai jellegűeket pedig hátra. Az összes megkérdezetteknek valamivel több mint a fele értett egyet azzal, hogy lakott területen éjszaka és hétvégén is dolgozzanak a munkások. Míg a kerékpársávok kialakítását alig, az autóbuszsávok létesítését a megkérdezettek döntő többsége támogatta, tehát az autósok is indokoltnak tartják ezt - fűzte hozzá.
Útban vannak a Baross téri aluljáró pavilonjai
A parkolódíj eltörléséről népszvaztatna az MDF
Kiverték a biztosítékot a fővárosi fizetésemelések
A Budaörsig futó metró csak pénz kérdés
Demszky: Budapest nélkül sehol sem lenne az ország
MTI