Mikor lesz már eurónk? Talán jövőre meglátjuk
Véleménye szerint a maastrichti kritériumokat 2009-ben teljesítheti az ország, de figyelembe kell venni a szlovén tapasztalatokat, ahol az euró bevezetése miatt a kormánynak nincs monetáris eszköze az 5-6 százalékos infláció megfékezésére. A miniszterelnök úgy fogalmazott: megfontoltságot, érdemi elemzést ajánl az ügyben. "Nem vagyok ahhoz partner, hogy bármiben, akár fiskális, akár monetáris kérdésekben újra illúziógyártás legyen" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc, és kiemelte, hogy tartósan fenntartható pályát kell teremteni.
Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva kitért arra: komoly erőfeszítéseket fog tenni azért, hogy az ország megértse: ha jobban működő gazdaságot akar, akkor a terápia bonyolultabb, mint ahogyan ez a napi politikai vitákban elhangzik.
Gyurcsány Ferenc beszámolt arról, hogy a kormány és a jegybank közti folyamatos konzultáció részeként szerdán több mint két órát tárgyalt a pénzügyminiszter társaságában a bank elnökével, a két alelnökkel és vezető munkatársakkal. Tájékoztatása szerint a jegybank előrejelzéséből az olvasható ki, hogy ha a növekedés kerül a gazdaságpolitika középpontjába, akkor a korábbinál mélyebb elemzésre van szükség annak megállapítására, milyen szerkezeti akadályok állnak a növekedés útjában.
Ezzel összefüggésben jelezte, a jövő évben az egyik legfontosabb feladata az adórendszer áttekintése és megújítása.
Gyurcsány: ilyen brutális nyomás még nem nehezedett kormányra
MSZP: 2009-ben dönthetünk az euróról
Belátható időn belül nem lehet, nem is lesz eurónk?
Jelentett az MNB: felér egy országértékeléssel
MTI