Milliós bírság jár a zajongóknak
Reinhard Kalenda, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója közölte: a társaság beindította önkéntes zajvédelmi és szigetelési programját, amely még a jogszabályok hatályba lépése előtt az érintett lakóházak zajszigetelését szolgálja, a program keretében akár a jövő év elején megkezdődhetnek az épületek szigetelése. A vezérigazgató elmondta: 2009-re megépülhet az új hajtóműpróbázó hangár, az egyes terminál mellé tervezett zajvédő fal pedig már az építési fázisban van. A beruházások anyagi vonzatával kapcsolatban nem közölt adatokat. Reinhard Kalenda közölte: nem ért egyet azzal, hogy éjféltől hajnali 5 óráig szüneteljen a légi forgalom a reptéren, azonban a zajok éjjeli csökkentését támogatja.
Vágó József az MTI-nek elmondta, hogy a hajtóművek zajterhelése az elmúlt 10 évben mintegy 30 százalékkal csökkent. Az is javított a helyzeten, hogy a gépek emelkedési szögét az idén 5,5 fokra emelték a korábbi 3 fokról. Hozzátette: 2008 márciusában hatályba léphet a felszállás ívének 5 fokos eltolását célzó jogszabály. Ezzel a felszállás után, a repülőgépek nagyobb ívben fordulnának rá útvonalukra, jobban elkerülve a lakott területeket - magyarázta.
Ön is kompenzálhatja a repüléssel okozott kárt
Ilyen se volt még: aki utálja a Malévot, ingyenjegyet kap
Repülő hálószoba
Bikiniben napozni nagyon veszélyes!
MTI