.jpg)
A minisztériumok és a MeH dolgozói mellett mostantól a kormányhivatalok és a központi hivatalok embereinek a jutalma is az elvégzett munka minőségétől és mennyiségétől függ. Az értékeltek az idén körülbelül hetven fővel többen lennének, csakhogy a rendszerből kikerültek a szakállamtitkárok és a kabinetfőnökök, így az ő éves jutalmuk maximumát nem korlátozták, ugyanúgy, ahogy a szintén a TÉR-en kívüli politikai tanácsadókét, ügykezelőkét és munkavállalókét sem
2007-ben átlagosan 2,8 havi illetményt kapott prémiumként egy vezető, a nem vezetői posztokon dolgozók 2,2 havi pluszpénznek örülhettek. A korábbi években fizetett jutalmakhoz képest ez egy kicsit nagyobb összeg volt, az idén átlagosan 2,1, illetve 1,7 havi illetményre számíthatnak a közszolgák. A szórás azonban nagy lesz, egy kiválóan teljesítő miniszteri tanácsadó kétmilliónál is többet kaphat, de a középiskolát végzett köztisztviselők jutalma is elérheti a nyolcszázezret.
Az érintett létszám emelkedése miatt a jutalomkeret is nőtt, a tárcáknál lévő több mint 3 milliárd forinton túl céltartalékként további 12 milliárd áll rendelkezésre. |
Az új TÉR rendszer legnagyobb változása, hogy „puhítottak” az úgynevezett kötelező eloszlás arányain, így az egyes minősítési kategóriákba az idén többen kerülhetnek, mint tavaly. Vagyis több „kivételes”, „magas szintű”, illetve „jó” teljesítményt nyújtó lehet, sőt, 2008-ban egy újabb értékelési kategóriával több lesz, a „megfelelő teljesítményű” munkatársak is kaphatnak minimális összeget, ám azoknak, akiket a főnökük „fejlesztésre szorulónak” ítél, továbbra sem jár jutalom (2007-ben mindössze 31 ilyen dolgozó akadt).
A versenyszférában alkalmazott harmadik leggyakoribb módszer épp a közigazgatásban is használt mérési mód. E szerint a dolgozó először önértékelést végez, ezt követi a vezetővel történő beszélgetés, e kettő alapján alakul ki a minősítés végeredménye.
Lendvai hármast adna maguknak
Jogellenes a TÉR? Az Alkotmánybírósághoz mennek
Változik a közalkalmazottak bérezése
Hiba a programban: százezrek elszámolása kérdéses?
Mazsolázzon a közszféra ajánlataiból!
Világgazdaság