A menetíró (tachográf) készülékek használatáról 2005-ben hozott rendeletet a gazdasági és közlekedési miniszter, ez egészül most ki a módosító rendelettel úgy, hogy az megfelel a közben született újabb uniós előírásoknak is. Miután a tachográf csak arra az időre ad információt a vezetőről, amíg dolgozott, elképzelhető, hogy a munkavégzés előtti napokban is ezt tette, de olyan járművön, amelyen nem kötelező menetíró készüléket használni. Azért, hogy a munkavégzés előtti időt is ellenőrizni lehessen, a rendelet kiegészül a "Tevékenység igazoló lap"-ra vonatkozó szabályokkal.
Minden olyan napra, amelyen a gépjárművezető nem végzett munkát tachográffal felszerelt kocsin, igazoló lapot kell kiadnia az üzembentartónak. Az igazoló lap mindenekelőtt tartalmazza az üzembentartó adatait, és a lapot kiállító alkalmazott nevét, beosztását, majd a gépjárművezető személyi adatai beleértve - vagylagosan - a jogosítvány, a személyi igazolvány, illetve az útlevél számát. Ezt követően a vezetéssel nem töltött időszak
megjelölése kerül sorra, majd be kell ikszelni annak okát: betegállományban volt, szabadságát töltötte, illetve tachográf nélküli kocsit vezetett az alkalmazott.
A szabályok szerint az üzembentartó - lapot kiállító - alkalmazottja dátumozza és aláírja a dokumentumot. Ezzel azonban nem fejeződik be a kitöltés, mivel a gépkocsivezetőnek is nyilatkoznia kell arról, hogy a megjelölt napokon nem vezetett tachográffal kötelezően ellátandó járművet, amit az aláírásával hitelesít. Az igazoló lapot a vezetőnek magánál kell tartania, hogy ellenőrzéskor fel tudja mutatni. A rendelet szeptember 7-én lép hatályba.
Lejárt az autópálya-matricák ideje
Gyanús műszakik miatt vizsgálódnak
Óvatosan a nyomtatványokkal!
Elkészült az ezredik autópálya-kilométer
Éves matricát nyerhet, ha helyesen válaszol!
MTI
A tachográffal felszerelt gépjárművek vezetői részére a munkát nem végzett napokra olyan igazoló lapot kell kiállítaniuk az üzembentartóknak, amelyben megjelölik azt is, hogy miért nem dolgoztak
Szlovákia beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozataláról szóló uniós döntés miatt.


