Michael Psenicska Baltimore-ban tanít egy középiskolában. Saját autósiskoláját már 32 éve üzemelteti Perry Hallban. A beadványban az oktató 100 ezer dolláros kártérítést követel. Psenicska azért érzi jogosnak az összeget, mivel a film több száz millió dolláros bevételt hozott a készítőknek, a Twentieth Century Foxnak és Sacha Baron Cohen főszereplőnek, és a mozi reklámozásakor számos alkalommal felhasználták a róla készített felvételeket.
A 2006-ban készült „Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika” című produkcióban Cohen egy tuskó kazah újságírót játszik, aki átutazik egész Amerikán, hogy Pamela Andersonnal találkozhasson. A film készítői számos kritikát és pert kaptak már a nyakukba, többek között azért, mert igencsak negatív képet festettek Kazahsztánról és a kazahokról. Beperelték őket a déli konzervatívok, diákszövetségek, román falusiak és egy üzletember is, aki szintén szerepel a filmben, ahogy Borat ölelése elől menekül az utcán.
Psenicska keresetében azt állítja, a Fox stúdió és Cohen csalárd módon vették rá a szereplését jóváhagyó dokumentumok aláírására néhány perccel azelőtt, hogy Borat Szaggyijevnek vezetésleckéket tartott. Állítása szerint a produkció munkatársai azt hazudták neki, hogy egy dokumentumfilmet forgatnak arról, hogyan (nem) tudnak alkalmazkodni az amerikai életmódhoz a külföldiek. Psenicska azért egyezett bele a szereplésbe, mivel valóban azzal foglalkozik, hogy külföldieket tanít autóvezetésre.

Elmondása szerint a forgatás elején Borat egy bizarr ölelkezős-csókolgatós köszöntéssel kezdett, majd alaposan meggyűlt a baja a biztonsági övvel. Később az úttest rossz oldalán vezetett, rasszista kijelentéseket tett, leszólta a nőket, akiknek szerinte kicsi az agyuk, és lehúzott ablakon keresztül 10 dollárt ajánlott egy nőnek egy kis „szexezésért”.
A Twentieth Century Fox szóvivője szerint Psenicska beleegyezett a forgatásba, és a szükséges papírokat alá is írta, így nincs oka bármit is követelni a cégtől.
6 éven felülieknek csak gyermek felügyelete mellett ajánlott!
Elege van a reklámokból? Az EP-nek is!
Februárban jön a másfél milliárdos kis Vuk
Nem kell tovább várni: itt a Macskafogó 2!
Szükségállapot a hollywoodi filmiparban
A pletyka igaz: Harry Potter mentora meleg
AP