.jpg)
A Der Standard úgy vélte, hogy bár a vasutassztrájk délelőtt megbénította az egész országot, kihatása mégsem volt olyan súlyos, mint ahogy - nézőponttól függően - előre várták, illetőleg féltek tőle. Az újság kitért arra, hogy a legnagyobb szakszervezeti szövetségek nem csatlakoztak a Liga Szakszervezetek akciójához, mert - miként a helyi sajtóban is megjelent - "távol akarják tartani a politikát a szakszervezeti tevékenységtől". A kormány részéről Gaskó István Liga-vezető szemére vetették, hogy az általa meghirdetett szolidaritási nap nem volt mentes a pártpolitikától.
A Kurier tudósítása rámutatott, hogy a sztrájkkal a növekvő társadalmi elégedetlenségnek akartak hangot adni a szakszervezetek. Idézett egy volt állami hivatalnokot, aki "a gyűlöletet kiváltó politikával szembeni védekezés új formájáról" azt mondta: negyven évi szocializmus után az ilyesfajta munkabeszüntetési akciók teljesen szokatlanok Magyarországon. A lap szerint jóllehet korábban is voltak már figyelmeztető sztrájkok az országban, most először bénította meg a vasúti közlekedést egy egész délelőttre a munkabeszüntetés.
A beszámoló megjegyezte, hogy a Liga Szakszervezetek által kezdeményezett Társadalmi Szolidaritás Nap rövid idő alatt a Gyurcsány-kormány szigorú takarékossági irányvonalával szembeni tiltakozási nappá nőtte ki magát. A tudósítás szerint a kormány ellen a kommunisták is hangulatot keltenek, sőt - amint Budapesten hírlik - néhányan a szocialisták közül is, még ha nem is nyíltan.
Sokba került a sztrájk
A kormány szerint nem okozott fennakadást a sztájk
Kisztrájkolták magukat a vasutasok - egyelőre
MTI