MNV: 27 év után rúgják ki Czoma Lászlót, sajnálják
Az MNV Zrt. vezetése nagyra értékeli Czoma Lászlónak, a társaság ügyvezetőjének a Festetics-kastély színvonalas működtetése érdekében tanúsított elhivatottságát, és köszönetet mond több, mint 27 éves munkájáért.
Az MNV Zrt. Czoma Lászlóval történt egyeztetések során Címzetes Kastélyigazgatói címet kívánt adományozni az ügyvezetőnek, illetve szerette volna, ha a kastély érdekében a jövőben is kamatoztatja tapasztalatát és széles kapcsolati tőkéjét, ezért felajánlotta, hogy meghatározott költségtérítés fejében a kastély Kulturális Nagyköveteként tevékenykedjen. Czoma László ezeket a lehetőségeket visszautasította.
Az MNV Zrt. vezetése a közös megegyezés lehetőségét is felajánlotta Czoma Lászlónak, aki ezt is visszautasította.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2011. június 1-jei hatállyal – közös megegyezés hiányában az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján – szüntette meg Czoma László, a keszthelyi Festetics-kastélyt működtető Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója munkaviszonyát. Figyelemmel arra, hogy Czoma László határozott idejű munkaviszonyából a munkaviszonya megszüntetésekor még hátralévő idő az egy évet meghaladta, munkaszerződése és az Mt. alapján egyévi átlagkeresete illeti meg. Az MNV Zrt. korábbi vezetése dr. Czoma Lászlót 2010. január 1-jétől öt évre nevezte ki a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.
Az MNV Zrt. vezetése – a volt ügyvezető korábbi áldozatos tevékenységére tekintettel – sajnálatát fejezi ki, hogy nem sikerült mindkét fél számára elfogadható körülmények között megszüntetni a munkaviszonyt.
Privátbankár
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




