Montenegró fél lábbal az Unióban
A montenegrói külügyi vezető beszámolt arról, hogy az EU-val 2007 októberében aláírt stabilizációs és társulási szerződés következő fázisaként a podgoricai kormány csütörtökön fogadta el a nemzeti integrációs stratégiát, ami összefoglalja a következő öt év cselekvési tervét.
Göncz Kinga kiemelte: Magyarország nagyra értékeli az utat, amit Podgorica függetlenné válása óta megtett. Hozzátette ugyanakkor, hogy nagyon sok mindent még hátravan. A magyar külügyminiszter szerint Montenegrónak leginkább az igazságügyi és rendészeti területen kell előrelépnie.
Milan Rocen hangsúlyozta: Magyarország vezető szerepet játszik a tőkebefektetések területén Montenegróban. A magyar cégek jelen vannak a bankszektorban, a telekommunikációs iparban, a bankszférában, a turizmusban és az infrastrukturális fejlesztésekben is. Mint elhangzott, a nyugat-balkáni ország továbbra is várja a magyar befektetőket.
Milan Rocen bejelentette: az év végéig megnyílik Budapesten a montenegrói nagykövetség.
Horvátország és Albánia megkapta a NATO-behívót
Magyar vízumközpontot avattak Montenegróban
MTI