"A június végéig egyezményesen előírt intézkedéseket megtettük, és azóta is már továbbléptünk a nyugdíjreformtörvény elfogadásával" - idézte a görög pénzügyminisztert a londoni Financial Times.
Az EU, az IMF és az EKB szakemberei már június végén jó osztályzatokat adtak előzetesen, mondván, hogy minden jel szerint a programnak megfelelően csökkentik a közkiadásokat, növelik az állami bevételeket és készítik a szerkezeti reformokat Görögországban, de figyelmeztettek, hogy rövid távon kockázatokat rejt a kórházfinanszírozás és a társadalombiztosítási egyenleg rosszabbodása.
A görög pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy a kormány szívesen megválik a Hellenic Postbankban és az ATEbankban lévő, ellenőrző méretű állami részesedéstől, hogy nagyobb bankcsoport jöhessen létre, amely jobb tőkemegfeleléssel és nemzetközi terjeszkedéssel segítheti a görög gazdaságot. Ezeket a pénzintézeteket a nagyságra negyedik görög kereskedelmi bank, a Piraeus Bank akarja megvásárolni. Az ATEbank az egyik a közül a hét európai bank közül, amely nem felelt meg a múlt héten zárult, európai bankterhelési próbán (stressz teszt). A vizsgálatban összesen 91 bank vett részt.
MTI