.jpg)
A Fidesz a KDNP-vel közösen újra benyújtja a parlamentnek a társadalombiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslatát - jelentette be Pesti Imre (Fidesz) országgyűlési képviselő. Arról még nem született döntés, hogy mikor és milyen formában teszik ezt meg - tette hozzá. A politikus bízik abban, hogy az országgyűlésnek lesz módja tárgyalni a törvénytervezetről. |
Tukacs István a sajtótájékoztatón arról beszélt, szigorú állami kontroll érvényesül az új egészségbiztosítási rendszerben: meg van határozva, hogy a pénztáraknak mekkora minimális tőkével kell rendelkezniük, a bevétel nagy részét egészségügyi fejlesztésekre kell fordítani, valamint három évig nem lehet kivenni osztalékot.
A szocialista képviselő bírálta a Fideszt, mert - mint mondta - programjukban "hat egész mondattal" foglalkoznak az egészségbiztosítási rendszerrel. Hozzáfűzte: amit ezek tartalmaznak, benne van a törvényben is. Az MTI befektetőket érintő kérdésére válaszolva Tukacs István elmondta, biztos abban, hogy lesznek olyan befektetők, akik a szigorú feltételeket tudják teljesíteni, és meg fognak jelenni az egészségbiztosításban.
Az MDF levélben kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új egészségbiztosítási törvényt - derül ki Dávid Ibolya csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményéből. A pártelnök indoklása szerint a hétfőn elfogadott törvény számos ponton ütközik a Magyar Köztársaság Alkotmányának rendelkezéseivel. Egyes rendelkezései sértik a jogbiztonság elvét, a betegek önrendelkezési jogát, valamint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot is, arról nem is beszélve, hogy a jogszabályban számos megoldás egyértelműen jogbizonytalanságot eredményez. Dávid Ibolya közleményében emlékeztet rá, a Magyar Demokrata Fórum számtalanszor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány egészségügyi reformtervezete szakmai szempontból nem állja meg a helyét.
Orbán: egyetlen befektető se reménykedjen
Gyurcsány Ferenc megkönnyebbült
Még nem tudják, ki lesz a reform őre
Az orvosok "ott fognak betartani, ahol tudnak"
MTI