MSZP: pénzt oszt Orbán a fogász ismerőseinek
Az MSZP arra szólította fel a kormányt, tisztázza magát azzal kapcsolatban, hogy sajtóértesülések szerint a közelmúltban egy a Fideszhez és az Orbán-családhoz köthető fogászati vállalkozás kapott egymilliárd forint értékű támogatást.
Trippon Norbert, a szocialista párt fővárosi szervezetének elnökségi tagja csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: Orbán Viktor kormányfő április végén egy Herceghalmon megrendezett konferencián jelentette be, a jövőben a magyar gazdaság egyik "kitörési pontjaként" tekintenek a fogászati turizmusra, egy héttel később pedig már kormányrendelet született ezen cél egymilliárd forinttal történő támogatásáról.
A HVG e heti számában ezzel összefüggésben arról ír, az összeget a Magyar Fogászati Turizmus Programiroda és a mögötte álló cégcsoport kapta. Az ellenzéki politikus sajtóhírekre hivatkozva az "Orbán-család fő mosolyegyengetőjének" nevezte a programiroda tulajdonosát, Bátorfi Bélát.
Szintén a médiában megjelent információkra utalva azt mondta, Bátorfi korábban Fidesz-alapszervezetet alapított a fogorvosi karon, ezért szerinte vállalkozásáról joggal feltételezhető, hogy a Fideszhez köthető.
Trippon Norbert hangsúlyozta: választ várnak a kormánytól arra, hogy a szóban forgó egymilliárd forintos támogatás kinek jelenthet "kitörési pontot", az egész országnak, vagy csak a Fidesznek, illetve a kormányfő családjának.
MTI