.jpg)
Az anyag főbb elemeit áttanulmányozva, a frakcióvezető megjegyezte "nagyon rossz előérzetei vannak". Az utóbbi évek tendenciái alapján ugyanis világosan látszik, hogy mind a működtetés, mind a beruházások terén forráshiány érzékelhető. A koncepcióban a már korábban elhatározott beruházások forrásigénye 192 milliárd forint. Ilyen mértékű beruházási szükséglet esetén a működési eredmény, valamint a felhalmozási eredmény együttesen 46,8 milliárd forint hiányt eredményez a költségvetésben - idézte a koncepciót a politikus.
Bagdy Gábor emlékeztetett rá, hogy idén, a viszonylag könnyen értékesíthető portfolióvagyonát már eladták a fővárosnak. "Nagy a veszélye annak, hogy a fővárosi vezetés ezt a hiányt, valamint a 4-es metró finanszírozási hiányát a közszolgáltató cégek eladásából próbálja finanszírozni". Ez utóbbira példaként említette a Főgáz Zrt. maradék felét, valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-t. Megjegyezte, hogy a vízművek és a csatornázási művek külföldi tulajdonosai már megszerezték a menedzsmentjogokat, így számukra felesleges további tulajdont vásárolni. A fővárosi vagyon, a közműcégek eladásával pedig "a jövőt adja el a városvezetés" - hangoztatta.
A politikus közölte azt is, hogy ismeretei szerint a fővárosnak ez év végére 170 milliárd forint körüli lesz az adósságállománya. Eladósodottságának mértéke miatt pedig új hitelt már nem tud felvenni. Hozzátette, hogy jövőre a koncepció szerint 18 milliárd forint korábbi hitelt hívnak le és 24 milliárd forintot fordítanak adósságtörlesztésre.
Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes a koncepcióhoz, illetve ennek korábban a Főpolgármesteri Kabinet elé került kiegészítőjében megállapította, hogy a közel 47 milliárd forint forráshiány kezelésében szerepet kell kapnia a tervként már ismert 7 éves gazdasági program elfogadásának. A főpolgármester-helyettes szerint fontos annak rögzítése, hogy "a fővárosi vagyon jelentősebb értékesítése nélkül a 2008. évi költségvetés nem tervezhető".
Az ingatlanértékesítési stratégia kidolgozása mellett szükségesnek tartja a főpolgármester-helyettes a Főgáz Zrt.-részvények eladásának felgyorsítását, különböző takarékossági intézkedéseket, az intézményi beszerzések centralizálását, a nem kötelező önkormányzati feladatok körének újragondolását, valamint a főpolgármesteri hivatal létszámának 5-10 százalékos csökkentését.
Ma döntenek a fővárosi emelésekről
Újragondolni Budapest szerepét (hanganyag)
Újabb pénzek Budapestnek
MTI