Nagy projekteket törölt a kormány
Útfelújítások mellett nagy projekteket, az államigazgatás elektronizálását és egészségügyi programokat is törölt a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervből (ÚMFT) - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent egyik határozatból.
A kormányhatározat mellékletében felsorolt, törölt projektek között szerepel több Vas és Zala megyei útfelújítás, így például elmarad a Szentgotthárd-Rábafüzes (országhatár) közti út felújítása is.
A nagyobb törölt projektek között van a Hévíz nemzetközi Gyógyhely egészségturisztikai fejlesztése – Új Fürdő és Terápiás Centrum kialakítása -, valamint a kecskeméti Kreatív Innovációs Központ, és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. IKEA projekt.
Az államigazgatás elektronizálása keretében törölték a hatósági eljárások elektronikus támogatása, és az elektronikus adatcsere az államigazgatási szervek között projektet. E körbe tartozik a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren működő elektronikus szolgáltatások informatikai biztonsági auditja és szervezetszintű technológiai értékelése, továbbá a telefonos ügyfélkiszolgálási rendszer, illetve az elektronikus azonosítás megteremtése - mindhármat törölte a határozat.
A törlési listán szerepel még az egészségügyi programok közül a szűrőprogramok és országos kommunikációjuk (a népegészségügyi szervezett szűrési programok támogatása), továbbá a betegazonosítási rendszer fejlesztése, valamint a nemzeti e-Health rendszer bevezetésének a támogatása.
MTI
Mutatjuk az európai és a magyar tőzsdei adatokat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





