Nagyszabású tüntetés Romániában
Nagyszabású tüntetést hirdettek meg a román szakszervezetek, amelyek 80 ezer dolgozót várnak a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozó megmozdulásra.
A közalkalmazottak érdekeit védő romániai szakszervezetek pénteki sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy szerdára hívják össze a tüntetést, éppen arra a napra, amikor a román parlamentben bizalmi szavazást tartanak. Ez utóbbira azt követően kerül sor, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen.
Ioan Pisc, az Országos Szakszervezeti Tömb első alelnöke elmondta, hogy az öt román országos szakszervezet tiltakozó akcióján várhatóan 80 ezer ember vesz részt. Ők a kormány épülete előtt fejezik ki majd elégedetlenségüket, onnan a parlament épülete elé vonulnak.
Rámutatott, hogy nem távoznak majd a parlament elől, amíg nem tudják meg a bizalmi szavazás eredményét. A szakszervezetek is az Emil Boc vezette román kormány távozását követelik. Pisc hozzátette, hogy általános sztrájkba lépnek, ha a parlament nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, és nem kényszeríti távozásra a kormányt.
A román kabinet júliustól 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket, és öt százalékponttal, 24 százalékra emelte a forgalmi adót egyéb adóemelések mellett. A román gazdaság teljesítménye az idén várhatóan 1,9 százalékkal csökken a tavalyi 7,1 százalékos visszaesés után. Enyhe növekedés csak 2011-ben várható.
MTI
A technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,68 százalék erősödést jelzett.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





