1p
Fellegi Tamás szerint ebben a formában nem tartható fenn a magyar légitársaság, az orosz partnerekkel azért kell megállapodni, hogy megváltoztatható legyen a felépítés
Fellegi Tamás szerint ebben a formában nem tartható fenn a magyar légitársaság, az orosz partnerekkel azért kell megállapodni, hogy megváltoztatható legyen a felépítés.

Október elején rendeződhet a Malév sorsa, akkor kerül a magyar-orosz tárgyalások napirendjére a magyar légitársaság ügye - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek.

Úgy fogalmazott: a magyar és az orosz kormány delegációjának október elejére tervezett találkozójára véglegesítik a magyar légitársaság rendezési tervét, amelyet szakértők dolgoztak ki és az érdekeltek még egyeztetetik.

Fellegi Tamás kifejtette: reményei szerint a tárgyalásokon megszülethet a legmagasabb szinten az a politikai döntés, amely a Malév sorsát meghatározhatja. A kormány továbbra is azt szeretné, ha a Malév magyar tulajdonú nemzeti légitársaság lenne, amely Budapest központtal a gazdasági, turisztikai igényeket kiszolgálja.

Ugyanakkor a Malév ebben a formájában nem tartható fenn, az orosz partnerekkel azért kell megállapodást kötni, hogy a cég mostani felépítése megváltoztatható legyen - tette hozzá, de erről részleteket nem közölt.

A Malév 95 százaléknyi részvénye az idén tavasszal a hitelek egy részének tőkévé alakításával került ismét magyar állam tulajdonába, míg a maradék öt százalék az orosz állami Vnyesekonombank érdekeltségébe tartozó AirBridge Zrt.-nél maradt.

A légitársaság visszaállamosítása óta alaptőke emeléssel és tulajdonosi kölcsönök juttatásával mintegy 35 milliárd forint  juttatást kapott a Malév. Legutóbb éppen ezen a héten 14,7 milliárd forint tőkeemelés történt és a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 5,7 milliárd forint hitelt nyújtott a légitársaságnak.

A Malév kisebbségi tulajdonosa, az AirBridge Zrt. az orosz állami Vnyesekonombank érdekeltségében van, és maga az orosz bank közvetlenül a Malév finanszírozója is. Márton Attila a légiközlekedésért felelős miniszteri biztos nyár közepén az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a magyar légitársaság 102 millió euróval (jelenlegi árfolyamon mintegy 29 milliárd forint) tartozik az orosz banknak.

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG