NAV: célpontban a piacok, vásárok, élelmiszerüzletek
A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága ebben az időszakban főleg a nyugta-, számlaadási kötelezettség teljesítését, valamint a foglalkoztatás szabályainak betartását vizsgálja, de az ellenőrzés kiterjed az áruk eredetére, valamint a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartására is.
Április 4-e és 30-a között fokozottan ellenőrzik a kereskedelmi egységeket, vásárokat, piacokat és a tavaszi, húsvéti szezonális termékeket árusító üzleteket. Megjelenhetnek az ellenőrök a virág, élelmiszer-, és italáru-forgalmazóknál, valamint a különböző rendezvényeken, kiállításokon megjelenő értékesítőknél, szolgáltatóknál is, de a feldolgozóipar és a vendéglátás területén tevékenykedő adózók is számíthatnak revízióra.
Az ellenőrzéssorozatban a NAV Közép-magyarországi regionális adóügyi, vámügyi, illetve bevetési munkatársai mellett részt vesznek a fővárosi és a Pest megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek (fogyasztóvédelmi, munkavédelmi és munkaügyi, népegészségügyi szakigazgatási szervek) ellenőrei is.
Privátbankár
Kinyitottak az európai tőzsdék.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




