1p

Elmossa az árrésstopot a recesszió?
Mekkora sebeket ejt rajtunk Donald Trump vámháborúja?

Online Klasszis Klub élőben Jaksity Györggyel!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves közgazdászt!

2025. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ha a polgároknak többet kell utazniuk ügyeik intézése érdekében, akkor társadalmi szempontból drágább a közigazgatás - jelentette ki Navracsics Tibor
A közigazgatásban a költségszámítás nem elsősorban azon múlik, hogy hányan dolgoznak és hány intézményt működtetnek, ugyanis "társadalmi költséget" kell mérni, mert ha a polgároknak többet kell utazniuk ügyeik intézése érdekében, akkor társadalmi szempontból drágább a közigazgatás - jelentette ki Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter csütörtökön Zalaegerszegen, a Zala Megyei Kormányhivatal állománygyűlésén.

A miniszterelnök-helyettes azt mondta: szakítani kell a korábbi évekre jellemző, regionalitásra törekvő szemlélettel, mert ettől nem lesz olcsóbb a közigazgatás. Az igazán lényeges az, hogy az egész rendszer a polgárok javát szolgálja, a közigazgatásnak, az államnak ott kell lennie az mindenhol, "ahol elérhető távolságon belül minden polgár hozzáférhet a szolgáltatásaihoz".

A mintegy hétszáz kormányhivatali dolgozó előtt arról is beszélt, hogy az állam csak akkor teljesíti jól a feladatát, ha védi a polgárok életét, tulajdonát, életkörülményeit, "nemcsak szolgáltat, hanem a polgárok számára a végső menedéket is jelenti".

A megyei kormányhivatalok most zárják az első félévüket, s bár jórészt átszervezéssel foglakoztak, már most megmutatkozott az előnye az új rendszernek. Gyöngyöspatán például a Heves megyei kormánymegbízott "komoly közvetítői feladatot lát el", s az ottani szakigazgatási szervezetek dolgozói nagyon sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy a hangulat nyugodtabb legyen, szakmai segítséget tudjanak nyújtani az ott élőknek - fogalmazott.

Navracsics Tibor kifejtette: az államnak könnyen elérhetőnek kell lenni a polgárok számára, ezért hozzák létre 2013 január elsejétől a járásokat és az arra épülő ügyfélfogadási rendszert. Az államnak udvariasnak is kell lennie, mert az államigazgatás kultúrája mintaadó egy országon belül, de professzionálisnak is kell lennie, ezért építik ki a kormánytisztviselők új előmeneteli, képzési rendszerét, amely kiszámíthatóságot is jelent majd.

Közölte: az 1983-ban megszüntetett járásokhoz hasonló, de annál kisebb területű, a mostani kistérségekkel nagyjából azonos méretű közigazgatási egységek jönnek létre. A közigazgatási reform elindítása után pedig a kormányhivatalok megyei és járási szinten újabb feladatokkal is bővülhetnek.

Navracsics Tibor a zalai kormányhivatal állománygyűlése után Rigó Csaba kormánymegbízott, Manniger Jenő megyegyűlési elnök és Gyutai Csaba polgármester társaságában megtekintette a zalaegerszegi Kossuth utcában lévő kormányablakot. A látogatás végeztével tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy most folyik a leendő járások határainak kijelölése.

Településszociológiai, igazgatásszervezési, közlekedési és településszervezési szempontokat is igyekeznek figyelembe venni, "hogy senki ne érezze magát vesztesnek". Ha meglesz az előzetes járási beosztás, akkor is lesz még idő, arra, hogy ha az egyes települések akarják, átjelentkezhetnek másik járásba.

A járási kormányablakok szolgáltatásainak köre részben már megvan, mert a megyei kormányhivatalok alá rendelten fognak működni, de a még készülő önkormányzati törvény más feladatokat is adhat. A járási kormányablakok rendszere alapvetően az okmányirodai hálózatra fog épülni, azok továbbfejlesztésével - mondta még el a miniszterelnök-helyettes.

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG