Negyed milliárdos lízingcsalás
Mint a rendőrség közleményében olvasható, a pilisborosjenői C. Emil és társai megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2005-2006-ban egy lízingcéghez összesen 11 esetben nyújtottak be lízingkérelmet nem létező lízingtárgyakra, amelyből 10 esetben a szerződéskötés is megvalósult.
A bűncselekménnyel több mint 240 millió forint anyagi kárt okoztak, és legalább tíz ember vett részt az összehangolt csalásban, s ebből hatot kedden fogtak el a fővárosban, illetve vidéken. A házkutatások során több tárgyi bizonyítékot is lefoglaltak.
A rendőrség folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az ügyben négy férfi előzetes letartóztatását indítványozta a rendőrség.
Rossz hír az autósoknak
Autót hitelre: érdemes jól belőni a futamidőt
Autólízing önrész nélkül: csak vakmerőknek
MTI