.jpg)
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kormányzati negyedet illetően a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) jogutóda nem az MNV Zrt., hanem a kormányzati projektiroda Kft., jelenleg valamennyi szerződést erre a cégre cedálják.
Elmondta azt is, hogy februárban alakítják ki azokat a normákat, amelyek alapján kiderül, hogy a költségvetési szerveknek adott létszámához mekkora alapterületű iroda szükséges. A bérleti díjat ekkora alapterülethez biztosítja a költségvetés. Amennyiben ennél nagyobbat használ egy szervezet, akkor vagy kigazdálkodja a plusz bérleti díjat, vagy kisebbe költözik, esetleg egy másik szervezet költözik be mellé.
Példaként említette, hogy a minisztériumokban az elmúlt két évben tapasztalt létszámcsökkenését nem követte az irodaterületek mérséklődése. A Budapesten lévő összes költségvetési szerv racionalizálását megkezdik - mondta, hozzátéve, hogy a lánc végén lesznek értékesíthető, vagy bérbe adható szabad ingatlanok. A bérleti szerződések megkötésének határideje június 31-e.
Ugyancsak kérdésre válaszolva kifejtette, hogy sem a Volán társaságok, sem az MVM esetében nem folyik értékesítés előkészítése. Azt azonban elismerte, hogy a Volán társaságok esetében az üzleti tervek előkészítése zajlik, ezekből pedig le lehet vonni következtetéseket a cégek kívánatos jövőjével kapcsolatban.
A Fidesz az egészségügyre költené a kormánynegyedre szánt pénzt
A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy a kormányzati negyed feleslegessé vált projektirodájának költségvetését az egészségügyre fordítsa - hangsúlyozta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa. Követeljük a kormánytól, hogy az okafogyottá vált projektirodát ne tartsa fenn, hanem az arra szánt összeget adja oda az egészségügynek - jelentette ki.
A Fidesz korábban kifogásolta, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) szervezetében működő projektigazgatóság számára 2 milliárd 756 millió forintot csoportosítottak át, és ebből az összegből a beruházás leállítása után továbbra is fizetik az iroda működését. Pesti Imre szerint a kórházi széfekre elkölteni kívánt 3 milliárd forint szintén teljesen értelmetlen, ez az összeg is inkább a vizitdíj eltörlése miatt a háziorvosoktól kieső összeget pótolhatná.
A legnagyobb ellenzéki párt emellett a tb-kassza jelentős többletét, amit az egészségügyből vontak el, a háziorvosoknak adná oda a vizitdíj kiváltására.
Veres: Nem pumpolta a költségvetést a kormányzati negyed
Milliárdos lenyúlás volt a kormányzati negyed?
Parkosítana az MDF a kormánynegyed helyén
Jégre tették a kormánynegyedet
MTI