Nem engedik ki Hagyót egyelőre
Meghosszabbítaná a Központi Nyomozó Főügyészség Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását – írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Keresztes Imre, a főügyészség vezetője a lapnak azt nyilatkozta: két hónappal hosszabbítanák meg a gyanúsított kényszerintézkedését és az erről szóló indítványukat eljuttatták a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A főügyész arról is tájékoztatást adott, hogy a BKV-nál történt visszaélések kapcsán indított nyomozás szeptember 21-én lejáró határidejének meghosszabbítását kezdeményezik a Legfőbb Ügyészségnél.
A napilap szerint Hagyó Miklósnak a BKV-üggyel összefüggésben ugyancsak fogva tartott egykori munkatársai - Horváth Éva és Lelovics Ottó - ügyében a nyomozó hatóság a közeljövőben tesz indítványt a bíróságnak.
Magyar Nemzet
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





