1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Már nem biztos, hogy az idén évi átlagban gyorsul a gazdasági növekedés Szlovákiában, miután a szlovák statisztikai hivatal fölfelé módosította a korábbi adatokat.

Ezek szerint tavaly a szlovák GDP 8,8 százalékkal nőtt, és nem 8,3 százalékkal, ahogyan eddig nyilvántartották. Javítottak a 2005-ös adaton is: eszerint a szlovák GDP két évvel ezelőtt 6,6 százalékkal nőtt; eddig 6,0 százalékot tartott nyilván a hivatal.

A szlovák pénzügyminisztériumban az idén átlagosan 8,8 százalékos gazdasági növekedésre számítanak, ez a statisztikai hivatal előrejelzése is, annak ellenére, hogy az első két negyedévben átlagosan 9,2 százalékos volt a GDP-többlet a tavalyi első félévhez képest. A korábbi jóslat erre az évre 8,1 százalékos növekedésre szólt, az év elején még csak 7,4 százalékot valószínűsítettek. Az idei, 2007-es költségvetést 7,1 százalékos GDP-növekedésre alapozták.

Jövőre most 6,8 százalékos GDP-többletre számítanak a tavasszal várt 5,6 százalék helyett. Az év elején még csak 5,2 százalékot jósoltak a jövő évre.

Mivel azonban az infláció nagyon alacsony - szeptemberben az élelmiszerárak miatt 1,7 százalékra emelkedett a tizenkét havi infláció EU-szabvány szerint számolva, de előtte júliusban és augusztusban 1,2-1,2 százalékos volt, a legkisebb az önálló Szlovákia történetében - , a Szlovák Nemzeti Banknak nincs oka szigorítással fékezni az export táplálta gazdasági növekedést. A Szlovák Nemzeti Bank az idén eddig kétszer csökkentette alapkamatát, március végén és április végén negyed-negyed ponttal 4,25 százalékra, azóta nem mozdult.

A Szlovák Nemzeti Bank év végi előrejelzése 1,3 százalékos tizenkét havi inflációra szól. Ettől jelentősen eltér a statisztikai hivatal szeptember eleji, 2,3 százalékos előrejelzése decemberre, de ez is visszafogottabb a korábbi, 2,6 százalékos jóslathoz képest.

A nagy külföldi beruházások lezárultával, az exporttermelés föllendülése nyomán most már a lakossági fogyasztás szerepe erőteljesen nő a GDP-növekedés forrásai között, de a szlovák kormány a központilag szabályozott energiaárak valamelyes leszorításával küzd az infláció ellen. Ezt a manipulációt már rövid távon sem adják ingyen: a szlovák kormány több adóval - pontosabban: az adókedvezmények csökkentésével - igyekszik ellensúlyozni az egyébként megkurtított szociális terveivel járó többletköltségeit és a kieső egyéb bevételeket, készülve a 2009-re tervezett euróövezeti tagság államháztartási feltételeinek teljesítésére.

A kormány intézkedésére idén elmaradt az év elején szokásos hatósági áremelések egy része, sőt, a lakosság számára januártól 4 százalékkal csökkentették a földgáz árát. Novemberben 4,3 százalékos áremelés volt, tavaly januárban mintegy 5  százalékkal emelkedett a háztartások számára a gáz ára, előtte, 2005. októberben közel 20 százalékos áremelés volt.

Küzdhetünk, de sosem érjük utol Nyugat-Európát?
Hajtűkanyarban Szlovákia
Most riolitbányászattal riogatják Tokajt a szlovákok
A szlovák adóreform nálunk is beválna? (hanganyag)

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG