.jpg)
A rendőrség honlapján végigböngészhető bűnözői top 100 élén néhány emberöléssel gyanúsított illető, köztük két kínai, nem biztos, hogy a kínaiak kétszer annyit gyilkolnak, mint mások, inkább arról lehet szó, hogy ez a kettő együtt követett el gyilkosságot, de nem részletezik az ügyeket.
A mezőny továbbra is nemzetközi, van ukrán, jugoszláv állampolgár, és van román állampolgár, akinek – vigyázat – fegyvere is van, és egyébként feltehetően már valahol otthon kell keresni. Egy 76-os születésű, kissé kemény arcvonásokkal rendelkező úrról pedig külön jelzik, hogy nemcsak hogy van fegyvere, de a támadásától is tartani kell, pedig csak rablás miatt keresik, igaz, a rablás is lehetett fegyveres.
Egy 64-es születésű kissé elálló fülű úriember ellen – ha jól számoltam - összesen tizennégy külön elfogató parancsot tüntettek fel, nyilván külön-külön bűnügyek kapcsán, ráadásul szerepel itt ózdi, miskolci, pécsi, marcali, ajkai és még több más város hatósága is az ország minden tájáról, akik mind-mind ezt az embert keresik, az túlzás, hogy kezdtem felnézni rá, de azért valami furcsa tisztelettel bámultam a füleit.
Egy képről egy kifejezetten rokonszenves, őszes, ápolt szakállas úr nézett vissza rám roppant értelmes tekintettel, naná, csalás miatt keresik, istenem, gondoltam, mennyi értelmes tekintetű emberrel találkozom nap mint nap, hány lehet köztük csaló? Még kellemetlenebb belegondolni, hátha valaki másnak épp az én értelmes tekintetem lesz gyanús e miatt a fickó miatt. Ja, és őszes szakállam is van. Egy másik csaló a megszólalásig hasonlított egy neves színészhez, vajon ezt is kihasználta, amikor csalt?
És találtam két viszonylag csinos fiatal hölgyet is, bár ki tudja, milyen régi a fotó, mindenesetre egyikük különösen jól néz ki, de erősen meggyötörten, lopással vádolják, és ha bekerült ezzel a top százba, akkor derekasan nagy lopás lehetett. Egy közokirat-hamisító mintha csak rendezett biztosítási ügynök lenne, egy fickó, aki a jelek szerint nem vonult be a börtönbe, de nem tudni, miért kellett volna ülnie, egy tévés műsorvezető alteregója.
Hogy igazán ez az igazi top száz, abban persze nem lehetünk biztosak, nyilván vannak a bűnözés krémjéhez tartozók, akiket már nem köröznek, mert már ülnek, és vannak, akiket nem köröznek, mert nem tudják, kit körözzenek, ki az az előkelő helyezésre érdemes férfiú vagy hölgy, aki mondjuk egy nagyszabású de eddig felderítetlen bűnügy főszereplője volt, csakhogy a nyomozóknak még gyanúsítottjuk sincs. Mindegy, a lista így is tanulságos. Oly sokféle ember és náció, kor és karakter szerepel rajta. A társadalom olyan sokféle szintje és csoportja.
Az persze nem túl szívderítő, hogy épp a bűnözők arcképcsarnoka ennyire színes és változatos.
Márványi Péter jegyzete
Késik a csodagép, de bombasiker lesz
Üres fejjel egyenest a Holdra
Nagy tudós egy gonosz században
Szelel a bioüzemanyag-lufi
"Az élet olyan, mint a hegymászás..."