.jpg)
A magyar fél a kormányüléseken rendre felvetette a kisebbségi törvény kérdését - kisebbségi törvény azóta sincs Romániában, pedig ezt nemcsak a Budapest, hanem Brüsszel is hiányolja. Akadnak egyszerűen kommunikálható, egyébként valóban jeles vívmány-esélyek is, például a kissé a távlatok ködébe vesző nagy terv, a két fővárost összekötő gyorsvasút, vagy a másodrendű utak átvezetése a határon. Mindkettő arról szól, hogy megszakadt vagy nemlétező, de nagyonis organikus kapcsolatokat lehetne újjá vagy megteremteni.
Ami pedig az aktuális hátteret illeti: ez a bukaresti kormány írd és mondd 22%-os támogatottsággal rendelkezik a parlamentben. Mind az ellenzék, mind az egyik ellenzéki párt mögött álló köztársasági elnök nagyon várja az alkalmat, hogy ha nem is tudja kinyírni, de legalább hiteltelenítse, hatalmában degradálja, állandó tűz alatt tartsa a Tariceanu-kabinetet, erre jobb alkalom nem is adódhatna, mint egy szikrázóan izgalmas közös kormányülés, amelyen a magyarok keményen kalapálnák azokat a kérdéseket, amelyekről ők is tudják, hogy a románok nem fognak engedni.
Mindez történik az európai parlamenti választások előtt, illetve az elnök által ehhez hozzácsapott választási referendum árnyékában, amikor a román politikusok többsége abban versenyez, melyikük ítéli el inkább a magyarok nemzetállam-veszélyeztető programjait. Ehhez képest a magyar fél állítólag a hazai munkaerőpiac teljes megnyitását jelentené be a romániai munkaerő előtt, ami azért lenne különösen pozitív gesztus, mert a romániaiak olaszországi konfliktusa most nem teszi túl népszerűvé a romániai munkavállalókat Európában. De eme gesztus ellenére jobb, ha nem várjuk, hogy Budapest épp most fog döntő áttörést elérni a kapcsolatokban és a kisebbségi kérdésekben.
Márványi Péter jegyzete
Korábbi jegyzetek:
Egy csepp normalitás, két és fél órányira
Az unión is kifog a római romakálvária
A macskától a létráig: mely babona hoz szerencsét?
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek - feljelentések
Szükségállapot a hollywoodi filmiparban
Légi szex az ágyban? Ugyan már!