Arra az újságírói felvetésre, hogy ha holnap az MSZP-nek át kellene vennie a kormányzást, tudná-e, hogy mit csináljon, a párt elnöke azt válaszolta: "tudná - bár az tény - s a választások eredménye erre utalt -, hogy a hitelességünk mellett a kormányzóképességünkbe vetett hit is megrendült az elmúlt években". A nyilatkozat így folytatódik: "volt alternatív költségvetésünk, adótörvényünk és alternatív alkotmánykoncepciónk.... A gond az, hogy javaslatainkat a kormánypártok már a bizottsági szakaszban leszavazzák, így sosem kerülnek a parlament plenáris ülésére, vagyis az emberek nem láthatják, miben különbözne a szocialista megoldás".
Mesterházy Attila szavai szerint olyan párt nincs és nem lesz, amely a demokratikus többség pártja. "Ez csak addig működhetne, ameddig a antidemokratikus erők ellen kell küzdeni." Arra a kérdésre, hogy ma látható-e koalíciós partner, a szocialista pártelnök annyival válaszolt: "a partnerek egymásra találásához idő kell. Türelmesnek kell lennünk."
Az interjúban az MSZP elnöke szólt arról, hogy a pártnak arra kell felkészülnie, hogy a Fidesztől elfordulók először a bizonytalanok körét erősítik és csak utána kezdenek el új pártot választani. A politikai pártoktól távolságot tartó és aktivizálódó civil mozgalmakkal kapcsolatban Mesterházy Attila érzékeltette, hogy a választásokon csak pártra lehet szavazni. Kifejtette: vagy lesz egy újonnan alakuló párt, amely képes felszívni ezt a társadalmi támogatást, vagy a választók a jelenlegiek közül választanak.
Mesterházy Attila a Népszavában megjelent interjúban szólt arról is, hogy nem tartja elképzelhetetlennek új választások kiírását az alkotmány megszavazása után, "mert a kormányzó pártok még jól állnak". A kormányzati tevékenység bírálatával kapcsolatban az MSZP elnöke azt mondta: inkább itthon teszik, "hiszen a választók 62 százaléka mondja azt, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Külföldön egy-egy specializált területet vesznek górcső alá. ... Tragédia, hogy Magyarország nem barátokat keres Európában, és az elszigetelődés, a befelé fordulás útjára lépett". A párt megújulását és egységének témáját érintve az elnök arról beszélt, hogy "nincs ember a pártban, aki ezt másként gondolná".
MTI