Nem tudták időben kitakarítani a plázát
A nyitási akciók ellenére egyébként szerény, alig néhány száz fős tömeg gyűlt össze, ehhez képest viszont meglepően erős a rendőri jelenlét. A szervezők mogyorós ostyát kezdtek osztani a bejártoknál álldogáló pár tucatnyi embernek és a folyamatosan érkező érdeklődőknek.
Időközben ugyanakkor egyre tömöttebb sorokban kezdtek érkezni a plázához az emberek, akik nyilván a nyitáskor várható tumultustól tartva ütemezték későbbre látogatásukat. Ők ahogy jöttek, úgy mennek is, de közben elég mérgesen káromkodnak, számolt be az Index tudósítója.
Technikai okok miatt nem nyílt meg a tervezett időpontban az Aréna Plaza – nyilatkozta az Vadas Vera, a létesítmény sajtófőnöke. Volt néhány ellenőrzés, amelyekből kiderült, még szükségük van néhány órára, hogy fogadni tudják a látogatókat. Azt azonban leszögezte, semmilyen hiányosság nincsen, egyszerűen kevés volt az éjszaka, hogy kitakarítsák az egész épületet.
Nincs megállás: a héten nyit Budapest új plázája
Jobban megnézzük, hol, mennyiért vásárolunk (hanganyag)