.jpg)
Az MSZP parlamenti frakció-helyettese délután kijelentette: az MSZP-frakció nem támogatja a kisadók összevonását, és azt szeretné, ha értékalap mellett négyzetméter alapon is ki lehetne vetni az építményadót. A szocialista frakció a kormány álláspontjával szemben fog szavazni az ingatlanadó és a kisadók összevonása kapcsán - közölte a képviselő.
Kóka János, az SZDSZ elnöke szintén nap közben bejelentette: miután a két koalíciós párt vasárnapi egyeztetésén a szocialisták nem támogatták az SZDSZ adócsökkentési javaslatát, a liberálisok parlamenti frakciója hétfői ülésén úgy döntött, visszavonja azt.
A szabad demokraták korábban azt javasolták, hogy a 18 százalékos adósáv értékhatárát 1,7 millió forintról emeljék fel 1,9 millióra. Az SZDSZ, arra való tekintettel, hogy nem tudtak megegyezni a szocialistákkal, a Fidesz hétfői adócsökkentési javaslatát sem szavazza meg.
"Az SZDSZ játékára rámehet az ország"
Az SZDSZ retirál, a Fidesz segítségért kiált
Az MSZP-frakció nem ért egyet a kormánnyal
MTI