Németországra készül lecsapni az al-Kaida
Tavaly szeptemberben a német hatóságok Dél-Vesztfáliában őrizetbe vettek egy háromtagú csoportot, amely a muzulmán vallásra áttért német Fritz G. körül szerveződött, és amely támadásokat tervezett németországi amerikai létesítmények ellen. Ezzel vélhetőleg sikerült elejét venni több súlyos merényletnek. A német nyomozók szerint a csoport valószínűleg kapcsolatban állt az al-Kaidával.
Falk azt mondta az újságnak, hogy az iszlamista hálózat - összeszedve magát az amerikaiak vezette hadműveletekben elszenvedett csapások után - visszaszerezte operatív képességeit Afganisztán törzsi területein, és "ott született meg az alapvető döntés arról, hogy Németországban merényleteket fognak végrehajtani". August Hanning, a német belügyminisztérium államtitkára kijelentette: "attól tartunk, hogy a jövőben nem fogunk tudni minden akciót megakadályozni."
Falk szerint a szélsőségesek szándékosan muzulmán vallásra áttért németeket vagy fiatal törököket verbuválnak, hogy pakisztáni táborokban merénylőkké képezzék ki őket. Németország mint lehetséges támadási célpont jelentősége a Bundeswehr afganisztáni bevetése okán vált fontosabbá. A németek éppen szerdán jelentették be, hogy további katonákat küldenek Afganisztánba.
A Die Welt tudomása szerint a BKA és a szövetségi tartományok ez idő tájt 184 vizsgálatot folytatnak radikális iszlamisták ellen. Hetven gyanúsítottat "veszélyesnek" minősítettek, és éjjel-nappal figyelik őket.
Kell félnünk? Egyre ütőképesebb az al-Kaida
CIA: egy törzsi vezető és az al-Kaida ölte meg Benazir Bhuttót
Terrorriadó Franciaországban
Csak Hillary tudna elbánni bin Ladennel?
Albright durván leszólta a Bush-érát
MTI