1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az OVB az Országos Választási Iroda munkatársai segítségével nyolc órás munka után végzett a 91 külképviseletről 95 urnában beérkező mintegy 2.800 szavazat számlálásával.
Az OVB az Országos Választási Iroda (OVI) munkatársai segítségével nyolc órás munka után végzett a 91 külképviseletről 95 urnában beérkező mintegy 2.800 szavazat számlálásával, valamint a jegyzőkönyvek ellenőrzésével.

A külképviseleteken leadott szavazatok aránya nem sokkal tért el a magyarországitól, így mind a három népszavazási kérdésben az igenek kerültek túlnyomó többségbe.

A tandíj kérdésében 82:18 az igenek és nemek aránya, míg a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében 84:16.

A március 9-én a külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó urnák mindegyike megérkezett csütörtökig Budapestre; az OVB ezt követően számolta meg a voksokat, majd fogadta el a jegyzőkönyvet.
A 91 külképviseleti szavazóhely egyetlen szavazókörnek számít.


Az Országos Választási Bizottság (OVB) péntek késő esti ülésén megállapította a március 9-ei népszavazás összesített eredményét, miután megszámolta a külképviseleteken leadott voksokat.

A mintegy 2.800, a külképviseleteken leadott szavazat érdemben nem befolyásolja a magyarországi eredményt. Eszerint a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében eredményes volt a népszavazás; a népakarat kifejezése így három évig köti az országgyűlést.

A jegyzőkönyv szerint a tandíj kérdésében 3.309.616-an szavaztak igennel, míg 715.642-en nemmel. A vizitdíj kérdésében az igen szavazatok száma 3.321.313, míg a nemeké 708.283. A kórházi napidíjat érintő kérdésre 3.385.981-en voksoltak igennel és 640.936-an nemmel.

Ha az OVB a népszavazás összesített eredményét megállapító határozatát három napig nem támadja meg senki a Legfelsőbb Bíróság előtt, akkor az eredmény hétfő este jogerőre emelkedik.

Az OVB ülésén hitelesített egy újabb népszavazási kezdeményezést. Ez azt jelenti, hogy várhatóan megkezdődhet az aláírásgyűjtés a következő kérdésben: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő, többpénztáras egészségbiztosítást?".

E kérdés abban tér el az Albert-házaspár által korábban kezdeményezett kérdéstől, hogy ebben a "több-pénztáras" kifejezés szerepel a "több-biztosítós" helyett.

Az OVB egy magánszemély kifogása alapján azt állapította meg, hogy az Index internetes portál megsértette a kampánycsendet, amikor vasárnap egy fényképet tett közzé, amelyen Kóka János, az SZDSZ elnöke, mielőtt az urnába dobta volna, felmutatta a nem-re "beikszelt" szavazócéduláit.

Népszavazás március 9-én, 4,5 milliárdból
A népszavazás ára: romló minősítés
Rontott a minősítés a forint árfolyamán
Népszavazási eredmény: romlott a megítélésünk

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG