1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem született megállapodás az SZDSZ által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen: a pártok nem tudtak megállapodni sem a Nabucco gázvezeték melletti magyar elkötelezettségről szóló országgyűlési határozatról, sem a projekttel foglalkozó eseti bizottságról.

Kóka János, az SZDSZ elnöke az egyeztetés után újságíróknak azt mondta: egyrészt a Nabucco-projektet támogató országgyűlési határozattervezetről szerettek volna egyezségre jutni, másrészt az SZDSZ javaslatára létre akartak hozni egy eseti bizottságot, amelyben fele-fele arányban képviseltetné magát a kormány és az ellenzék.

A liberális pártelnök szerint az ötpárti tárgyalás résztvevői a Nabuccót támogató határozati javaslat több mint 99 százalékában egyetértenek, mindössze egy-két szón van vita köztük. Az eseti bizottság ügyében az MDF, az MSZP és az SZDSZ azt támogatja, hogy az kifejezetten a Nabucco-projekt megvalósítására fókuszáljon, a Fidesz és a KDNP pedig azt szeretné, ha a testület a Déli áramlat szerződésével is foglalkozna.

Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője ugyanakkor kijelentette: ellent kell mondania Kóka Jánosnak abban, hogy közel lennének a megállapodáshoz, mert szerinte alapvető megközelítésbeli különbség van és az MSZP és a többi párt között.

A szocialisták nem támogatják, hogy Magyarország prioritásként kezelje a Nabucco megépítését, a Fidesz viszont ragaszkodna ahhoz, hogy ne "egy projekt", hanem "a prioritás" legyen Magyarország számára a Nabucco projekt, minden más alternatív vezetékkel szemben - fejtette ki Németh Zsolt.

Az eseti bizottságról szólva a fideszes képviselő hangsúlyozta: a Déli áramlat gázvezetékről kötött orosz-magyar szerződés "ezer sebből vérzik", és a megállapodást "puccsszerűen" kötötte meg a kormány, ezért mindenféleképpen alapos vizsgálat tárgyává kell tenni nem csak a Nabuccót, hanem a Déli áramlattal kapcsolatos előkészületeteket is.

A szocialista Kovács Tibor erre reagálva azt mondta, az Alkotmány rendelkezik arról, hogy a kormány nemzetközi szerződéseket köthet. Az MSZP frakcióvezető-helyettese emlékeztetett arra, korábban az öt frakcióvezető arról állapodott meg, hogy a Nabucco-projekt támogatására közös országgyűlési határozati javaslatot terjesztenek be és ennek elkészítésével megbízták a Külügyminisztérium államtitkárát.

Kovács Tibor szerint ez a javaslat lényegi elemeiben megegyezik az SZDSZ-frakció indítványával, mindkettőnek az a lényege, hogy minden akadályt el kell hárítani a Nabucco-projekt megvalósulásának útjából. A szocialista politikus hozzátette: az eseti bizottság felállítását is támogatják, bár erre a feladatra alkalmasnak tartanák a gazdasági bizottságot is.

Kóka János kérdésre válaszolva elmondta: folytatják az egyeztetést, és azt szeretné, ha egy héten belül újra tárgyalóasztalhoz tudnának ülni, hogy minél hamarabb az országgyűlés elé kerüljenek a javaslatok.
  
Daróczi: A gázvita a kormányt igazolja
Kettős játszma: összehozzuk a Nabucco-t is?
30 évre írtunk alá az oroszokkal
Nyélbe ütnénk a Nabuccót is (hanganyag)

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG