Nincs mentség: fizetnie kell a Mol szlovák leányának
A szlovák versenyhivatal csütörtökön megerősítette, hogy a legnagyobb szlovák olajfinomító, a Mol csoport tulajdonában levő Slovnaft köteles megfizetni a tavaly decemberben rá kirótt 9 millió eurós bírságot. A bírságot a versenyhivatal azért rótta ki a Slovnaftra, mert szerinte a társaság 2006-ban a nagykereskedelmi benzinpiacon, valamint 2005-ben és 2006-ban a nagykereskedelmi gázolajpiacon "domináns piaci helyzetével visszaélve", az üzemanyag forgalmazókat diszkrimináló módon, sem az árkedvezményeket, sem az árpótlékait nem egységesen szabta meg.
A Slovnaft továbbra is törvénytelennek tartja a szlovák versenyhivatal ezen döntését, s azt állítja, hogy a bírság nem arányos és nem egészen világos. "A hivatal nem bizonyította be, hogy a társaság viselkedése negatív hatást gyakorolt volna a (piaci) versenyre, s következtetései nem a verseny védelmére irányulnak, hanem a konkrét versenyzőkére, ami nem célja és feladata a versenyjognak" - reagált a döntésre Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




