Nincs nyári gumija? Még a drágulás előtt vegye meg!
A legnagyobb mértékben Nagy-Britanniában - azaz fontban - emelkednek a Michelin árai, de a nem euróövezeti országokban is nagyobb mértékű lesz a drágulás, mint a zónán belül. Az orosz piacon, illetve a szovjet utódállamok piacán 6-7 százalékkal mennek fel a tavasszal a Michelin termékek árai.
A jelentések szerint a Michelin az eredményei alapján akár "le is nyelhetné" a gumihoz szükséges nyersanyagok, elsősorban is a gumifélék, a nyersolaj és egyes acéltermékek drágulásának hatását, hiszen a múlt évben 35 százalékkal növelte adózott eredményét, és az üzemi eredmény is 23 százalékkal 1,65 milliárd euróra javult.
Más vezető gumiipari cégek azonban várhatóan nem írnak a franciáéhoz hasonló sikersztorit: a Bridgestone úgy számol, hogy üzemi eredménye az idén több mint ötödével csökken, a német Continental pedig ugyan üzemi eredményét tavaly 16 százalékkal javította, de költségcsökkentési programokat hajt végre.
Indiai gumigyár Magyarországon
Még több piszok tapad a Hankook kezére?
Defektes fityisz: búcsú a pótkeréktől?
MTI