Nincs pénz: kevesebb utat újítanak fel a fővárosban
John Emese elmondta azt is, hogy a korábban jelzettnél egy héttel későbbre, március 26-ára jelezte Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes a BKV ez évi paraméterkönyvének, menetrend-tervezetének beterjesztését a városüzemeltetési bizottság elé.
A decemberben elfogadott ez évi útfelújítási programban még 60 kilométernyi útfelújítás szerepelt. Ez is jóval kevesebb a múlt évi több mint 100 kilométernél. A főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint idén kibővül ugyan az állami támogatás felhasználásának lehetősége, az egy forintos fővárosi önrészhez egy forintos állami támogatás azonban továbbra sem valósul meg. Az idei 4,6 milliárd forintos útfelújítási keretből csaknem 1,4 milliárd forintra van szükség a Fővárosi Közgyűlés által decemberben elrendelt Thököly úti ideiglenes útfelújításhoz. A közbeszerzés időigényessége miatt a Thököly út felújítása várhatóan csak szeptember közepén kezdődhetne meg.
A Főpolgármesteri Kabinet ülésének végén Demszky Gábor átadta Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettesnek írásos véleményét a szocialisták által szorgalmazott holdingszerű egészségügyi átalakítási javaslatról. Erről a kabinetülés után tartott koalíciós egyeztetésen váltottak szót.
Közbeszerzés: triplán érvénytelen ajánlat nyert
Demszky kifogott az MSZP-n: a büdzsé miatt átállt
Demszky kesereg: megfúrja a büdzsét az MSZP?
MTI