Nincs több piálás a zalaegerszegi utcákon
A helyi rendelettel nem a kulturáltan szórakozó fiatalokat, vagy a városba érkező vendégeket akarják korlátozni, hanem azt a problémát szeretnék kezelni, amelyet a hajléktalanok és a koldusok megjelenése okozott a belvárosban - indokolta a tilalom szükségességét a fideszes alpolgármester.
A kialakult élethelyzethez, súlyos szociális problémákhoz vezető előzmények ugyan nem ismertek, de "amikor már Stróber László apátplébános is a rendőrfőkapitány segítségét kéri" az ügyben, az önkormányzatnak mindenképpen lépnie kellett - fogalmazott Balaicz Zoltán.
A lelkipásztor tavaly júliusban a Zala Hírlapnak azt mondta, hogy a helyi Mária Magdolna templom előtti téren egyre több a kéregető, akik zaklatják a templomba igyekvőket, időnként még a misék rendjét is felforgatják. Viselkedésük egyre több problémát okozott a templomban, ahol hangoskodással, a hívek zaklatásával zavarták meg az istentiszteletet. Előfordult, hogy az esketésre érkező menetnek úgy kellett átvergődnie rajtuk, esténként pedig rengeteg szemetet, üres palackokat hagytak maguk után.
MTI
Komoly vizió a vállalattól

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




